
Megjelent a 31/2026. (II. 26.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedett fiatal felnőttek állami szerveknél való foglalkoztatásának biztosításáról
A 31/2026. (II. 26.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi gondoskodásból nagykorúvá válással kikerülő fiatal felnőttek munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében rögzíti az állami szervek (és állami többségi befolyású cégek) foglalkoztatási kötelezettségének végrehajtási szabályait.
Állami foglalkoztatásra jogosult az érintett fiatal felnőtt 18–24 éves kor között, illetve utógondozói ellátás alatt legkésőbb 24 éves korig (javítóintézeti nevelésből kikerülők kivételével). A gyámhivatal a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermeket nagykorúságának elérése előtt hat hónappal – az állami foglalkoztatási szerv bevonásával – írásban tájékoztatja az állami foglalkoztatási kötelezettség igénybevételének lehetőségéről.
A fiatal felnőtt személyesen nyújt be foglalkoztatási igényt a lakóhely szerint illetékes állami foglalkoztatási szervnél. A közvetítési folyamat során a kijelölt szerv 40 napon belül felméri a képességeket és lehetőségeket, majd álláshelyeket ajánl. Az állami foglalkoztatási szerv szükség esetén személyes meghallgatást, foglalkozás-egészségügyi szempontú egészségügyi felmérést, képességtesztet vagy kompetenciavizsgálatot is végezhet.
Az állami foglalkoztatásra jogosult a tájékoztatást követően 8 napon belül legfeljebb 10 álláshelyet jelölhet meg sorrendben. Ennek alapján 5 napon belül jelöli ki az állami foglalkoztatási szerv a kijelölt munkáltatót, amely 15 napon belül jogviszonyt létesít a fiatal felnőttel. A beilleszkedést munkahelyi mentor segíti legalább 6 hónapig, és a kapcsolódó támogatások a munkaerőpiaci programok szerint járhatnak. Amennyiben a felmérés szerint az állami foglalkoztatási szerv nem tud megfelelő munkahelyet ajánlani, 3 napon belül a kormányhivatalon keresztül értesíti a kormányzati személyügyi igazgatás központi feladatait ellátó szervet, amely intézkedik a megfelelő álláshely biztosítása iránt.
A kötelezettség megszűnik a 24. életév betöltésével, vagy ha az e rendelet alapján létesített jogviszonyok összesen elérik a 3 évet, illetve akkor is, ha a jogosult tartósan nem működik együtt, 3 írásbeli felszólítás ellenére sem.
A kérelmet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek nagykorúsága elérése előtt 5 hónappal is már benyújthatja.
A rendelet 2026. március 1-jén lép hatályba, és átmeneti szabályok vonatkoznak azokra is, akik már korábban kikerültek, de még nem töltötték be a 24. életévüket (értesítés 2026. március 31-ig).
A jogszabályszöveg elérhető a 21. számú Közlönyben: